Szerettem inni. Nem magamban, nem otthon cél nélkül, hanem társaságban. Jól bírtam a piát, nem voltam tőle hülye, másnapos is alig, de nagyon nehezen tudtam tőle teljesen megválni. A környezetem ráadásul nem is értette, hogy miért teszek ilyet, én pedig azt, hogy miként éljek alkohol nélkül. Hétköznapi értelemben nem voltam alkoholista, de az én fogalmaim szerint inkább igen. Most elmesélem nektek, hogy miként álltam le vele, és röviden azt is, hogy milyen volt nélküle az életem.

Hosszú éveket éltem le különböző fizikai nehézségekkel az életemben. Hol könnyebb volt, máskor pedig maga a pokol. Egyszer aztán, amikor valamiért épp a hasam fájt a szorongó létállapottól úgy döntöttem, hogy ellátogatok a gasztroenterológiára, készíttetek egy vérképet és megpróbálom kideríteni, hogy van-e bármi hasznos a leletekben, amit a gyógyulásomra tudok használni. Volt!

Halogatok a tanulásban, a munkában és a magánéletben, így aztán dobva az ezzel járó felelősséget azt mondom: "Halogató típus vagyok, ez van." Sokak szerint ez bruttó lustaság, de ha ez valóban a lustasághoz vezethető vissza, akkor miért vagyunk lusták? Lusta halogatók? Több gyanúm is van a halogatással kapcsolatban.

Jelen érzésem alapján elmondhatom, hogy nem szeretem a céges bulikat és csapatépítőket. A gond csak az, hogy nem nagyon lehet ezekkel mit kezdeni, mert ami kötelező, az kötelező: kötelező jól érezni magad, felszabadultan berúgni a munkatársaiddal. Nincs mese, menni kell. Szorongásaim csúcsán kifejezetten utáltam az ilyen eseményeket, ráadásul köztes megoldás sincs, hiszen a közösség nem tolerálja a visszavonulókat. Én pedig visszavonuló voltam, esténként nem ittam a tisztelt munkatársakkal, így egy csomó buliból, panaszkodásból és kibeszélésből kimaradva bomlasztóként lettem felcímkézve. Szorongtam, mégis ott voltam, de csak a határaimig. És mit kaptam érte? Hogy bomlasztok. Ez volt az én személyes fordulópontom; az ezzel kapcsolatos tanácsom pedig neked is segíthet egy hasonló nehézségben.

Egy szorongó, depressziós férfi a szexualitásában is sérülékeny. Kerestem statisztikát, de sajnos nem nagyon találtam konkrét kimutatásokat arról, hogy vajon igazat mondott-e nekem az a felnőtt kellékekkel foglalkozó, aki azt mesélte, hogy a potencianövelő tabletták vásárlói rétege jelentősen megfiatalodott. Értsem: fiatal huszonévesek viszik a mindenféle tablettákat, mert nem tudnak erekciót produkálni. Megdöbbentő, nem?

Idővel azt vettem észre, de kifejezetten azután, hogy gyógyszereket kaptam, mintha az időjárás valóban hatással lenne a lelki működésemre. Próbáltam megfigyelni, hogy milyen környezeti körülmények befolyásolják ebbe vagy abba az irányba a hangulatomat, a testi tüneteimet; kinyomozni, hogy vajon miért van az, hogy az év bizonyos periódusaiban hiába minden kontroll és technika, valamiért egyszerűen nem tudok úrrá lenni az aktuálisan domináló nyűgömön. 

Olvastam egy cikket, amiben a szerző nem kevesebbet állít, minthogy a szorongó, depressziós munkavállalók jelentős anyagi hátrányt szenvednek el a munkahelyükön. Rengeteg társunk viszont már az állásinterjún elcsúszik, sajnos több sorsot is láttam, amit a szorongás szabotált el. Nem indulunk azonos eséllyel, hiszen lelkiállapotunkat nem tudjuk elrejteni egy HR-es előtt, a leendő főnökök előtt. Átlátnak jelentkezőn, ráadásul az interjúk alkalmával számtalan csapdában is eleshetünk.

Kevesen merik felvállalni nyilvánosan, de rengetegen vagyunk, akik hasonlóan éreznek. Nem értek semmihez, nem érdekel semmi se igazán, unom magam és hasonlók. Ha valakihez tanácsért fordulunk a bajban, akkor az általában olyasmit mond, hogy próbáljunk ki új dolgokat, fedezzem fel magam, menjek el ide és oda, engedjük, hogy érdeklődésünk alakuljon ki a dolgok iránt. Milyen optimista!

31 éves vagyok és eltévedtem, elakadtam az életemben. Úgy döntöttem, hogy egy terápiás blog vezetésével teszek újabb kísérletet a gyógyulásra.

Sajnos gyerekkorom óta vannak szorongásos nehézségeim, többször kerültem nagyon mély pontra, ennek ellenére nem vesztem el teljesen az életben. Szerencsés vagyok, mert noha egy sor változatos szenvedésen mentem már keresztül, mégis úgy érzem, hogy erős vagyok annyira, hogy ne pusztuljak bele a saját démonaim fojtásába. 

Tudom, hogy éppen ebben a pillanatban is emberek ezreit gyötör a depresszió, az álmatlanság, esetleg hangulatzavar, a kényszeresség vagy a szorongás ezerfejű sárkányának egyik nyaka fojtogatja. Lehet, hogy egyedül érezzük magunkat, de nagyon nem vagyunk egyedül! 

Ebben a blogban a saját nehézségeimen keresztül ismerheted meg egy ismeretlen kísérleteit a megküzdéssel. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok se mentális szakember, sem pedig pszichológus, mindössze saját tippjeimet, meglátásaimat és élményeimet szeretném megosztani a sorstársaimmal. Együtt talán előrébb jutunk. :)