Hosszú éveket éltem le különböző fizikai nehézségekkel az életemben. Hol könnyebb volt, máskor pedig maga a pokol. Egyszer aztán, amikor valamiért épp a hasam fájt a szorongó létállapottól úgy döntöttem, hogy ellátogatok a gasztroenterológiára, készíttetek egy vérképet és megpróbálom kideríteni, hogy van-e bármi hasznos a leletekben, amit a gyógyulásomra tudok használni. Volt!
A vérképem a sok szorongás ellenére rendben volt, de a nagy meglepetést egy sima laborból nem lehetett kimutatni. Ellátogattam hát a gasztroenterológiára, ahol elpanaszoltam, hogy olykor borzasztó levert vagyok, dekoncentrált, fáradt és aluszékony még akkor is, ha magamba töltök egy kancsó kávét. Az energiaitalról nekem rossz véleményem van, ezért azt nem iszok. Szóval, irány a gasztró!
D-vitamin
A vizsgálat nagy meglepetésemre kimutatott egy igen erős D-vitamin hiányt. Arcpirítóan magas hiány volt ez, tehát a levertségem, a motiválatlanságom, az álmosság és ásítozás nagy valószínűséggel mégsem a sokat vádolt kelletlenségemből fakadt. Kaptam egy jó D-vitamin kúrát.
És láss csodát! A D-vitamin szedésével néhány hét után ezek a tünetek enyhülni a tünetek, energikusabb lettem, inkább magaménak éreztem a kontrollt, mint korábban. Tehát a levertségem, a szétesésem testi előzményeit legalább nekiláthattam javítani.
Fehér pöttyök a körmön
Mit jelent? Érdekes volt, mert a vitaminszintem lassan javulni kezdett, de egy-egy körmömön továbbra is ott díszelgett néhány pici fehér folt, ami sokak szerint a vitaminhiány jele. Ezek akkor szívódtak fel, amikor az egyik gyógyszeremet elhagytam. Arra sajnos nem kaptam orvosi alaposságú választ, hogy antidepresszáns, kedélystabilizátor beavatkozhat-e a vitamin felszívódásba. Mint mondtam, nem vagyok szakember, de abban egészen biztos vagyok, nagyon - nagyon számít, hogy mit eszünk, mit iszunk.
Nagyon számít, hogy mit eszünk, iszunk
Lényünk egy komplex rendszer, tehát nagyon nem mindegy, hogy mivel tápláljuk a testünket. A szorongó, depresszióval küzdő ember azonban gyakran nem úgy figyel magára, ahogy arra valóban szükség lenne. Figyeli a testi tüneteit, aggódik miattuk, de mindenféle mesével ragaszkodik a cigihez, a kávéhoz, és a cukorhoz. Csokika, ugye. Téves jutalmazások, önámító hiedelmek az étkezéssel kapcsolatban, közben pedig megy a masszív önutálat. Szervezet legyen a talpán, aki ekkora túlerővel szemben nem dobja be a törölközőt. Mégis miért várjuk el, hogy fizikailag jobban legyünk, ha éppen a fizikai testünket ott ütjük, ahol tudjuk? :)
Fontos: Ez az én saját történetem. Biztos tudnivalókért kérlek fordulj orvoshoz, szakemberhez. Ne feledd, Együtt Nem Vagyunk Egyedül! :)
Steve Buissinne képe a Pixabay -en.